Az Aqua Land Termálfürdő számára kiemelten fontos, hogy naprakész kommunikációjával tájékoztassa Vendégeit olyan információkról, melyek befolyásolhatják látogatásukat, ittlétüket. Ebben a menüpontban olvashatnak többek között üzemeltetési információkról, közelgő programokról, eseményekről, azok sajátosságairól.
Csobbanj bele a 2026-os nyárba: hamarosan kezdetét veszi a strandszezon!
A naptárban szépen telnek a hetek és a napok, már kopogtat a nyár és mi nagyon várjuk, akárcsak Titeket, mert hamarosan strandunkon úszik, fürdőzik - többek között a boldogságban - sok felnőtt és gyerek!
A május, a nyár ígéretének hónapja, még akkor is, ha egy kicsit szeles, száraz, vagy éppen esőben locsogó. Mi az előszezonnak megfelelő üzemmódban biztosítjuk a beltéri és kültéri fürdőzés lehetőségét, valamint programjainkat is úgy alakítjuk, hogy minden héten legyen alkalmatok a feltöltődés mellett a szórakozásra is.
MÁJUSI kiemelt programjaink:
05.22.-05.31. Tematikus hét szaunákban, moziban és vendéglátásban: fókuszban Nagy Britannia!
05.23. Aqua Land Master's Day: fürdőnk szaunamestereinek extra napja, ahol nem tudni előre, ki kivel tart programot és milyen téma szerint. Spontaneitás, szakavatottság, szórakozás az illatos forróságban!
05.23.-25. Pünkösdi strandnyitó hétvége, csúszdázással, vizes programokkal!
05.31. Gyereknapi pancsolás, móka és kacagás!
Csobbanjunk bele a nyárba!
JÚNIUSI kiemelt programjaink:
06.01
. Pedagógusnap, 50%-os strandbelépőjeggyel!
06.09. Forma 1 a Caracalla medencéből: Monte Carlo nagydíj!
06.08.-19. "Suli a strandon" , kedvezményes strandolás iskolai osztályoknak, csoportoknak, rendhagyó tanítási órákkal.
06.14. Forma 1 a Caracalla medencéből: Spanyol nagydíj!
06.19. Aqua Land "Back to Pool Party" a Rádió1 DJ-vel, Newik-kel, 17.00 - 22.00 óráig a Caracalla medencében! Zárjuk a tanévet, ünnepeljük a ballagókat. A program bármelyik strandot érintő belépőjeggyel látogatható.
06.20. Kultúrterek éjszakája a ráckevei művelődési központ szervezésében, fürdőnk és csárdánk területén.
06.21.Apák Napja
06.19.-06.27. Tematikus hét szaunákban, moziban és vendéglátásban: irány Ibiza!
06.28. Forma 1 a Caracalla medencéből: Osztrák nagydíj
JÚLIUSI kiemelt programok:
07.01. Semmelweis nap: 50%-os strandbelépő az egészségügyi szakdolgozóknak, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerészeti Kamara tagjai számára.
07.11. Aqua Land "Pool Party" a Rádió 1 DJ.vel, Newik-kel a Caracalla medencében 18.00 - 22.00 óráig! A program bármelyik strandot érintő belépőjeggyel látogatható.
07.05 Forma 1 a Caracalla medencéből: Brit nagydíj!
07.17.-19. Bud Spencer &Terence Hill rajongói találkozó a kemping és a fürdő területén.
07.19 Forma 1 a Caracalla medencéből: Belga nagydíj!
07.24.-08.02. Tematikus hét szaunákban, moziban és vendéglátásban: fókuszban Amerika!
07.25. Strandok éjszakája nagy meglepetésekkel!
07.26 Forma 1 a Caracalla medencéből: Magyar nagydíj!
AUGUSZTUSI kiemelt programjaink:
08.08. Országos Vízipisztolycsata a Magyar Fürdőszövetség partnerségében.
08.20. Ünnepi programok
08.20.-30.Tematikus hét szaunákban, moziban és vendéglátásban: fókuszban Olaszország!
08.22.
Aqua Land "Pool Party" a Rádió 1 DJ.vel, Newik-kel a Caracalla medencében 18.00 - 22.00 óráig! A program bármelyik strandot érintő belépőjeggyel látogatható.
08.23. Forma 1 a Caracalla medencéből: Holland nagydíj!
Standard nyári programok:
animációs játékok, kicsiknek és nagyoknak!
találkozás és játék fürdőnk kabalájával, Csepivel.
rekreációs foglalkozások és aquafitness.
szaunaprogramok és szaunaestek a Vitál Központban.
bábszínház a medence partján.
zenére strandolunk Dj. Jean Woytech ütemeire.
vízi mozi napközben és a csillagos ég alatt.
A programokat az adott zónához tartozó belépőjegyek tartalmazzák!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Május 4-én ünnepeljük a tűzoltók napját!
Május 4. - Tűzoltók napja!
A hagyományoknak megfelelően, 1991 óta minden évben május 4-én tartják „A magyar tűzoltók napját”, ami egyben Szent Flórián napja is, aki a tűzoltók védőszentje, valamint megtestesítője a tűzoltói munka lényegének: a bátorságnak, az önfeláldozásnak, a becsületnek és az emberek megsegítésének.
Fürdőnk évek óta 50% belépőjegykedvezményt biztosít az Önkormányzati Tűzoltóság Ráckeve állományának, hogy pihenésüket ily módon támogassuk!
Minden tűzoltónak köszönjük, áldozatos munkájukat!
Kezdjük a reggelt úszással!
Kezdjük a reggelt úszással!
Fedett Fürdőnk hétköznapokon 07.00 órakor nyit. A négysávos úszómedencénk kellemes vízhőmérséklettel várja a reggeli úszókat. A leúszott távok után a Kevei Gyógyvizes élménymedencében rekreálódhatnak vendégeink. A rendszeres úszáshoz ajánljuk bérleteinket. A három kültéri medence bármelyik beltérre megváltott belépőjeggyel és a bérletekkel is látogathatók.
Belépőjegyek:
https://www.aqua-land.hu/arje.../Napi_furdobelepojegyek.html
Kedvezményes belépőjegyek ráckevei lakosoknak:
https://www.aqua-land.hu/.../Kedvezmenyek_rackevei...
Bérletek, ráckevei lakosoknak is:
https://www.aqua-land.hu/arjegyzek__Nyitva.../Berletek.html
Kedvezményes belépőjegyek kiskunlacházi lakosoknak:
https://www.aqua-land.hu/arjegyzek__Nyitva_tartas/Kedvezmenyes_belepojegyek_kiskunlachazi_lakosoknak.html
Nyitva tartás:
https://www.aqua-land.hu/arjegyzek__Nyitva_tartas/Nyitvatartas_20250909tol_.html
Recepció:
06 70 774 7117, 06 24/ 423-220
info@aqua-land.hu
Hétköznapokon igényelhető kedvezményes belépőjegyeink!
A HÉTKÖZNAPOK kedvezményes belépőjegyeivel nem mindennapi élményeket kínálunk!
A KOMPLEX ZÓNA belépőjegy érvényes
a Fedett Fürdő és Vitál Központ zónákra, valamint a jelenleg üzemelő három kültéri medencére.
a délutáni szaunaprogramokra,
a keddi, csütörtöki és pénteki vízi mozi programra, valamint
Betyár Kupont tartalmaz mely kedvezményes étkezésre jogosít a Tókert Csárda Ráckeve éttermünkben.
A DAY SPA belépőjegy:
a Komplex Zóna jegy előnyei mellett tartalmaz egy 25 perces aromaolajos masszázst és egy csésze forró italt is tartalmaz, a Mediterrán Bisztróban.
A SUPER DAY SPA belépőjegy (hétköznapokra szóló verzióban):
a Day Spa jegy tartalma mellett a Tókert Csárda kupont is tartallmaz.
RÁCKEVEI LAKOS KEDVEZMÉNY:
munkanapokon 30% kedvezményt biztosítunk a Fedett Fürdő belépőjegyekre. (A Fedett Fürdő belépőjegy érvényes a jelenleg üzemelő három kültéri medencére és a keddi, csütörtöki, valamint a pénteki Aqua Cinema programunkra.)
KISKUNLACHÁZI LAKOS KEDVEZMÉNY:
munkanapokon 15% kedvezményt biztosítunk a Fedett Fürdő belépőjegyekre. (A Fedett Fürdő belépőjegy érvényes a jelenleg üzemelő három kültéri medencére és a keddi, csütörtöki, valamint a pénteki Aqua Cinema programunkra.)
NYUGDÍJAS KEDVEZMÉNYEK hétfőtől, csütörtökig:
a 12.00 óráig megváltott nyugdíjas belépőjegyekre 30% kedvezményt biztosítunk. A jegyváltásra vonatkozó időkorlát nem vonatkozik a fürdőben eltöltött időre.
CSOPORTOS belépőjegy kedvezmény:
előzetes bejelentkezés után, egy időben érkező, 10 fő feletti vendégszám esetén fürdőnk csoportos belépőjegy kedvezményt biztosít a kiválasztott teljes árú napijegyre. A kedvezmény mértéke 10%. Tíz fő után, plusz 1 fő belépése ingyenes.
További információ:
https://www.aqua-land.hu/Kedvezmenyes_ajanlatok.html
Belépőjegyek:
https://www.aqua-land.hu/arje.../Napi_furdobelepojegyek.html
Nyugdíjas kedvezmény hétfőtől csütörtökig!
Extra kedvezmény hétfőtól csütörtökig, nyugdíjas vendégeink részére!
Fürdőnk 3
0%-os belépőjegy kedvezményt biztosít a teljes árú nyugdíjas belépőjegy típusokra, hétfőtől csütörtökig, a
07.00 és 12.00 óra közötti időszakban. A jegyváltásra vonatkozó időkorlát nem vonatkozik a fürdőben eltöltött időre.
Teljes árú nyugdíjas belépőjegyeink:
Fedett Fürdőbe szóló jegy
Vitál Központba szóló jegy
Komplex Zóna jegy (Fedett Fürdő + Vitál Központ)
Belépőjegyeink a három kültéri medence (Caracalla termálvizes éménymedence,
Kevei Gyógyvizes ülőmedence, Onsen termálvizes élménymedence)
látogatását is tartalmazzák.
További információ:
06 70 774 7117, 06 24/ 423-220
info@aqua-land.hu
Tájékoztató chip-es karórák letéti díjáról
FONTOS: A letétet csak készpénzben tudjuk elfogadni és karóránként szükséges a letéti díjat megfizetni.

Online belépőjegy vásárlás - kényelmesen, egyszerűen!
Belépőjegy vásárlás kényelmesen, egyszerűen!
Kerüld el a sorban állást, vásárold meg strandbelépőjegyed előzetesen ONLINE!
Igény szerint az öltözőszekrény, a kültéri értékmegőrző és a családi kabin díját is előre kifizetheted.
https://www.aqua-land.hu/.../Online_belepojegy_es_berlet...
Keresd recepciónkon a pénztáraknál az ONLINE jegyek belépési pontot!
Két szakképzett thai masszőr várja vendégeinket!
Kedves Vendégeink!
Yui masszőrünk mellett márciustól egy másik szakképzett és kellő gyakorlattal rendelkező thai masszőr Miao csatlakozott csapatunkhoz. Így két szakavatott hölgyhöz tudtok bejelentkezni, ha thai masszázsban szeretnétek részesülni.
A thai masszázs egy hagyományos ázsiai gyógyító eljárás, ami ötvözi az akupresszúrát, az indiai ájurvéda elveit és bizonyos jógapozitúrákat. Alapjait az úgynevezett energia vonalak adják, melyek gyakorlatilag megegyeznek a jogában elfogadott nadikkal. A Thai Egészségügyi Minisztérium a thai masszázst a tradicionális alternatív gyógymódok között tartja nyilván.
Foglalható masszázsok:
tradicionális thai masszázs,
aromaolajos thai masszázs,
kombinált tradicionális aromaolajos masszázs,
váll-nyak-fejmasszázs,
hátmasszázs,
thai talpmasszázs.
Bejelentkezés a recepción személyesen, vagy előzetesen:
info@aqua-land,hu
06 70 774 7117
Elektromos járműtankolás: parkolónkban rátalálsz!

Elektromos autódat már a parkolónkban is töltheted!
Csökkentsük a károsanyag-kibocsátást elektromos autók használatával, melyhez "üzemanyagot" már nálunk is tölthettek. Partnerünk az elektromobilitásban a Ready2Grow Kft., akik 68 helyszínen 180 töltőállomást építettek ki, Ráckevén először nálunk, fürdőnk parkolójában. Tankolj fel elektromos energiából könnyedén és egyszerűen!
Keresd a töltőállomást, töltsd fel az autódat, majd töltődj wellness szolgáltatásaink által!
Életmentő készülék a főrecepción!
Kedves Vendégeink!
A mai napon felszerelésre került egy életmentő készülék, mely fürdőnk főrecepcióján található.
Elővigyázatosság, felkészültség, biztonság vendégeink érdekében is!
Kiadó pavilon a strand területén!
Fürdőnk szabadtéri
strand és csúszdapark területén található "vendéglátó pavilon" bérbe adó,
2026. májustól - 2026. szeptember 30-ig.
További információ:
karczagi@aqua-land.hu
Privát wellness élmények kizárólagos használattal!
Páratlan wellness élmények privát fürdőhasználattal!
További információ, ajánlatkérés:
Milkovics Diána értékesítési és marketing vezető
sales@aqua-land.hu
RE-POHÁR rendszer fürdőnkben!
A környezettudatosság jegyében RE-POHÁR!
Eldobható poharak helyett, tartós Aqua Land pohár
a Mediterrán Bisztróban,
a Caracalla Bárban,
a Vitál Központ teapultjánál,
a későbbiekben a Camping Bisztróban,
főszezonban a Vízi Bárban!
Óvjuk együtt a természetet AQUA LAND repohárral!
Aqua Land élményutalványok minden alkalomra
Mindig van alkalom az ajándékozásra, de nem mindig jön az ihlet!
Ötletekért elég ellátogatni weboldalunk
ONLINE ajándékutalvány vásárlási menüpontjára.
Az Aqua Land élményutalványaival egyszerűen, gyorsan, akár azonnal nyomtatható formában megajándékozható a kiválasztott személy. Továbbá lehetőséget biztosítunk értékutalványok vásárlására is, ahol az utalvány értéke szabadon meghatározható.
Ötletelés, vásárlás
ITT!
Munkahelyi képzések támogatása a PNP Sole Kft.-nél
Kedvezményezett neve: PNP SOLE Kft,
Projekt címe: Munkahelyi képzések támogatása a PNP SOLE Kft-nél
Projekt azonosítószáma: VEKOP-8.5.3-17-2018-00117
A projekt befejezési dátuma: 2021.11.30
A szerződött támogatás összege: 14 899 729,- HUF
A támogatás mértéke: 100%
A projekt tartalmának bemutatása: a projekt megvalósítása során munkavállalóink képzése zajlott le öt különböző témakörben: asszertív kommunikáció; konfliktuskezelés; digitális kompetencia fejlesztése; IPAR 4.0; együtt könnyebb (hatékony csapatműködés). A munkahelyi képzések során dolgozóink magasabb szintű tudást szereztek meg a jelzett területeken, amely tudást mindennapos munkavégzésük alkalmával hasznosítják úgy kollegális kapcsolataik kialakításában, kezelésében, mint szakmai tevékenységük keretein belül. Az oktatási szolgáltatás igénybevétele vállalkozásunk munkavégzési kultúráját fejlesztette, így ennek nyomán lényegében a szolgáltatást igénybe vevők is érzékelhetik e pozitív változások hatásait.
FENNTARTHATÓSÁGI (ZÖLD) TÖREKVÉSEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS VÁLLALATI SZFÉRÁBAN
FENNTARTHATÓSÁGI (ZÖLD) TÖREKVÉSEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS VÁLLALATI SZFÉRÁBAN
2024. február 13-án került sor a DETOCS – DEcarbonising the TOurism Industry Post Covid-19 Support projekt második stakeholder találkozójára, Rácalmáson.
A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2022. tavaszán – partneri szerepvállalással – több nemzetközti szervezettel közösen benyújtott, rövid nevén: DETOCS pályázata az Interreg Europe Program keretében pozitív elbírálásban részesült. Ennek következtében 2023. március 1-jén elkezdődött a projektmegvalósítás időszaka, amelynek keretén belül sor került a második stakeholder találkozóra, partnerszervezetünk által biztosított helyszínen, a Jankovich Hotelben, Rácalmáson.
A szakmai workshop tematikája a
Fenntarthatósági (zöld) törekvések az önkormányzati és vállalati szférában cím köré épült.
A résztvevőket a KDMFÜ Nonporfit Kft. nevében Majoros Zsuzsanna, szakmai igazgató köszöntötte, aki kiemelte, az Ügynökség elhivatott a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség területén, illetve azon kívül működő jógyakorlatok láthatóvá tételében, illetve olyan megoldások adaptációjában, melyek lehetővé teszik, hogy a Térség fenntartható turizmusfejlesztése megvalósulhasson. Ehhez szektorközi együttműködések generálására és mérhető eredményekre van szükség.
A megnyitót követően Kocsis Eszter Mimi, a KDMFÜ Nonprofit Kft. nemzetközi projektmenedzsere ismertette a
DETOCS projekt eddigi
eredményeit. Ezt követően szakmai előadásokat hallhattak a meghívottak.
A fenntartható kerület alapkövei Óbuda-Békásmegyer Fenntarthatósági stratégiája, megvalósítása, eredményei címmel
, Baráth Andrea, a Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztály (Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat) osztályvezetője és Kiss Katalin, fenntarthatósági szakértő tartott előadást.
Jógyakorlatént bemutatásra került Óbuda-Békásmegyer fenntarthatósági stratégiája, amelynek fontos pillére a szektorközi összefogás (önkormányzat és annak intézményei, üzleti vállalkozások, civil szervezetek), továbbá felvázolásra kerültek a fenntarthatóság gazdasági, környezeti és társadalmi dimenzói is. A szakértő kiemelte, hogy elsődleges cél a pazarlás csökkentése, az okos kerület építése, valamint az együttműködések erősítése, mely területeken az önkormányzat már – országos szinten is – jelentős eredményeket ért el.
« Annak érdekében, hogy a kerület valóban fenntarthatóan működhessen a jövőben is, ki kell tűzni a fenntarthatósági fejlesztési célokat, valamint szükséges meghatározni a cél eléréséhez vezető utat, illetve mérni, visszamérni, megosztani a sikert és a tapasztalatokat » – húzta alá az előadó.
Fenntarthatóság – Mit és miért érdemes a hazai turisztikai szektor vállalkozásainak tudni? címmel
Reizinger Zsófia, a BDO Magyarország ESG Tanácsadó Kft. ESG tanácsadója prezentált.
Bemutatta, mi is az az ESG, illetve hogyan segítheti a piaci és egyéb szereplők működését a három pillér figyelembevétele, tudatos tervezése. Az előadó felhívta a figyelmet a vállalatok esetében a transzparenciára, amely rendkívül fontos fenntarthatósági szempontból, majd ezeket turisztikai és humánerőforráshoz kapcsolódó példával is alátámasztotta. Aláhúzta, hogy az ESG szorosan összefügg a vállalati értékteremtéssel. Ezt követően kitért a jogi környezet bemutatására, megosztva, hogy a
(2023. évi CVIII.) « ESG törvény » értelmében milyen kötelezettségei vannak a vállalatoknak, ezen a területen. Ezután felvázolta a fenntartható turizmus egyik elsődleges célját, mely nem más, mint növelni a turizmus által a desztinációk számára okozott előnyöket, a negatív hatások csökkentése mellett.
Végezetül a tanácsadó kiemelte, hogy az EU célja a fenntartható és felelős válllati magatartás előmozdítása a globális értékláncon keresztül, ennek érdekében röviden bemutatta az EU vállalati fenntarthatósági jelentésről szóló irányelvét (CSRD) és az értéklánc átvilágításáról szóló (CSDDD) irányelv tervezetet is.
Fenntarthatóság egy kereskedelmi bank szemüvegén keresztül témában
Bolyán Róbert, az UniCredit Bank Hungary Zrt. ESG igazgatója és Social Impact Banking vezetője adott elő. Előadásában kiemelte, hogy a bankszektor is törekszik a fenntarthatóságra, sőt már a ,,jövő elé’’ mentek további szakemberek felkészítésével, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együttműködve, önálló kurzus elindításával. A szakember példákon keresztül vázolta fel, hogy a bank szempontjából mit is jelent a fenntarthatóság (és felelősségvállalás) a környezet, társadalom és vállalatirányítás területén, a mindennapi működés során, külső és belső fókuszterületek mentén.
« Összefoglalva, új szemléletű gondolkodással, illetve az ESG-adatok meglétével és feldolgozásával jobb stratégiai döntés hozható a szervezet életében » – húzta alá a szakértő.
Zöld fürdők, zöld szállodák címmel
dr. Ruszinkó Ádám, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület elnöke tartott előadást. Elmondta, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének jelenleg 455 tagszállodája van, köztük gyógy- és wellness szállodák is. A környezetvédelmi szempontok minél szélesebb körű figyelembe vétele érdekében a Szövetség 1993-ban indította el „Zöld szálloda” programját. Ez a megtisztelő cím két évig viselhető. A cím elnyeréséhez részletes, 60 elemből álló szempontrendszer társul, melynek része a létesítmény ökológiai lábnyomának kiszámítása és egy önértékelés elvégzése is. « Az önértékelés legtöbb elemének figyelembe vétele – természetesen a speciális jellemzők mellett – megfontolandó a fürdők esetén is, akár egyéni kezdeményezésre, akár szervezett kezdeményezés alapján kerül kialakításra egy zöld minősítési rendszer » – mutatott rá a szakértő.
Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a „Zöld szálloda” minősítés szempontjai között szerepel az edukáció, vízgazdálkodás, szennyvízkezelés, energia- és hulladékgazdálkodás, ózonréteg védelem, zöld beszerzés, valamint a zöld iroda megléte is. Ezt követően rátért a fenntarthatóság legfontosabb szempontjaira a gyógy- és wellness szállodák esetén.
A találkozó zárásaként
Szabó Attila, a Jankovich Hotel igazgatója tartott előadást a szálloda történetéről, működésének elismerésre méltó jógyakorlatairól,
ezt követően pedig a „Zöld Szálloda” díjas hotelben
helyszínbejárásra is sor került.
A KDMFÜ Nonprofit Kft. a DETOCS-projektben résztvevő partnerei számára rendszeres időközönként (fél évente egy alkalommal) találkozókat szervez az érdekelt felekkel, annak érdekében, hogy a kulcsfontosságú szereplőket bevonja a regionális tapasztalatcserébe és tanulási folyamatba.
Az Ügynökség a projekt sikeres megvalósításához kívánja felhasználni a stakeholder találkozókon elhangzott felvetéseket és megjegyzéseket, emellett pedig minden alkalom kiváló alapot teremt arra, hogy a projekt keretében megvalósuló programokat, létrehozott eredménytermékeket minél inkább a térségi (ill. hazai) lehetőségekre és igényekre szabhassa.
Energetikai szakreferens éves jelentés 2024..
Energetikai Szakreferens szolgáltatáshoz kapcsolódó 2024. évi
teljes adattartalmú éves jelentés
IDE kattintva tekinthető meg.
Energetikai Szakreferens szolgáltatáshoz kapcsolódó 2023. évi
teljes adattartalmú éves jelentés
IDE kattintva tekinthető meg.
Energetikai Szakreferens szolgáltatáshoz kapcsolódó 2022. évi
teljes adattartalmú éves jelentés
IDE kattintva tekinthető meg.