Szechenyi 2020

Blog


Spirituális szaunaestek, csütörtökönként !

 

Spirituális, fürdőruhamentes szaunaest,  vezetett problémamegoldó technikákkal, a szaunában és kísérő programok által, programjaink kínálatában!

Egész estés program, a test,a lélek és a szellem összehangolására, kiváló szaunamesterek felöntésein és technikáin keresztül, hétről hétre megújuló, változatos verziókban. 


SPIRITUALITÁS

A spiritualitás a spiritus latin eredetű szóból származik, jelentése: lélegzet. Vallási értelemben: lélek - szellem.
Jelenthet olyan világnézeti formákat, amelyek elsősorban a szellemi, természetfeletti erők, illetve a lélek értelmezésén, magyarázatán alapuló irányzatainak közös neve. A spiritualitás több vallás közös alapelvét is jelenti, de nem annak gyakorlása. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való - nem öncélú - hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani.

A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy a tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának „sors”-nak vagy „isteni elrendelés”-nek. A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spirituális világnézeteket követők vallják, hogy az élet több kell hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka. Vallási hovatartozástól függetlenül szerintük a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus törvény, erő irányítja. És míg a materialista szemléletű tudósok elsősorban természeti és fizikai törvények érvényesülése szerint értelmezik a világot, a spirituális irányzatok szerint ez a világrend nem személytelen és nem lehet pusztán mechanikusként értelmezni. A spirituális elvek szerint az ember személyes tettei és élményei értelmezhetők és összhangba hozhatók ezzel az egyetemes rendezőelvvel, amely azután áthathatja életüket egy mélyebb harmóniával.

SPIRITUALITÁS A VITÁL KÖZPONTBAN

Tarts velünk egy közös, önmagadba vezető belső utazáson. Ezen az úton terápiás tisztaságú illatok kísérnek a szaunában, közben relaxációra alkalmas hangfürdőt vehetsz, kipróbálhatod a lebegésterápiát termálvizes medencénkben, illetve vezetetett problémamegoldó technikákkal segítjük a megélést, majd az elengedését mindannak, ami már nem épít Téged. Ez egy olyan szaunaest, egy olyan alkalom lesz, ahol az önmagad felé irányított figyelem van a fókuszban. Lelassítunk, hogy legyen lehetőség új célok felé indulni, új megoldásokkal.
Ezen az estén a Vitál Központ 19.00 órától, a Fedett Fürdő és a kültéri Caracalla termálvizes élménymedence 20.00 órától válik fürdőruhamentes övezetté. A szaunaprogramok a Tenebris szaunában kerülnek megtartásra. A hangfürdő a fűtetlen Solaris szaunában, a lebegésterápia helyszíne Fedett Fürdőnk termálvizes medencéje lesz. 

A SZAUNAEST PROGRAMJAI

Az adott est programjait nagyban befolyásolják majd, hogy az egyes esteket kik tartják. Igyekszünk országos viszonylatban minden olyan szaunamestert meghívni ezekre a csütörtöki alkalmakra, akik jelentős szerepet töltenek be ezen a vonalon. Olyan szakembereket, akiknek eszköztáruk és szaunaprogramjaik szorosan illeszkednek ehhez a világhoz. Ebből kifolyólag megjelenhetnek a gyógynövények, a füstrituálék, a lávakövek, a hangterápia eszközei és minden olyan alternatív megoldás, melyeket szaunaprogramokhoz társítva nagy hatást tudunk elérni a felismerések és a megtisztulás útján. 

A SZAUNAESTEN TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTEL

A szaunaestekre előzetes regisztrációval lehet jelentkezni a következő e-mail címen: info@aqua-lannd.hu Részvételi létszám: 40 fő. 

MIT TARTALMAZ A BELÉPŐJEGY?

Az egész estére szóló belépőjegy 6.880 Ft, mely tartalmazza a teljes programsoron történő részvételt, a Vitál Központ-, a Fedett Fürdő-, és a Caracalla medence használatát, gyümölcs-, és zöldségkínálást, korlátlan Keve Gyöngye ásványvíz-, és gyógytea fogyasztást, egy szaunalepedő használatát. 

SZAUNARUHÁK, KIEGÉSZÍTŐK

Recepciónkon széles választékban kínálunk férfi és női szaunaruhákat, szaunasapkákat, A helyszínen kérjék recepciós kollégáink segítségét. 

FÜRDŐRUHAMENTESSÉG, A SPIRITUÁLIS SZAUNAESTEN

A szaunaestünkön négy szaunaprogram kerül megtartásra a Tenebris szaunában. Az egészséges szaunázás jegyében kérjük a fürdőruhamentességet, és a szaunalepedő (belépőjegy mellé egy darab használata biztosított térítésmentesen) vagy a szaunaruha (recepciónkon megvásárolható) viselését. 
A hangfürdő a fűtetlen Solaris szauna padjain kerül megrendezésre. Ebben az esetben köntösben lesz ideális a programon részt venni. A lebegésterápia a Fedett Fürdő termálvizes medencéjében lesz, visszafogott, halvány megvilágításban, vezetett technikákon keresztül, szakember irányítása alatt, fürdőruhamentesen, textilmentesen.
Az est képzett szaunamestere Monoszlainé Bors Ágnes lesz, akinek több éves tapasztalata van a problémamegoldó technikák alkalmazásában a szauna világára építve.

További információ:

https://www.aqua-land.hu/Vital_kozpont/Programok6/SPIRITUaLIS_SZAUNAEST__CSuToRToK.html


 


Új szemlélet a szaunamesterek zsűrizésében, avagy beszámoló az I. Aqua Land Szaunagáláról




Aqua Land Ráckeve – Már 15 éve a hagyományos szaunázás népszerűsítője    
A ráckevei Aqua Land Termál-. és Élményfürdő egyik kiemelt SPA szolgáltatásköre, a szaunázás, a Vitál Központ további vitalizációt támogató részlegeivel. A Magyar Szaunaszövetség tagjaként 2007 óta népszerűsíti az egészséges szaunázás kultúráját, különböző saját szervezésű, valamint partnerségben megrendezésre kerülő szaunaprogramokon, szaunaesteken, versenyeken keresztül. Az idei szaunaszezont egy nagy volumenű szaunagálával nyitották meg. Negyvenöt szaunamester, három napon át mutatta be programjait a szabadtérbe nyíló szaunákban.


 
Önmagadhoz képest mire vagy képes?
A rendezvénynek nem volt célja a szaunamesterek egymással történő versenyeztetése, a különbségtétel, ki a jobb, vagy rosszabb, hiszen ez egy szubjektív, igen változatos, egyéniségekre épülő szakma.  A zsűri komplex szakmai visszajelzést adott arról,  hogy az adott felöntés hogyan sikerült, hogyan lehetne még jobb, illetve „kririkus vendégszemmel” is értékelték a versenyprogram alatt tapasztaltakat. Az értékelés során szerették volna elérni, ha a szaunamesterek számára nem feltétlenül az eredmény jelentene presztízst,  hanem a vendégeknek adott érték, a garantált vendégélmény.


 
Paradigmaváltás a verseny kiírásban és a zsűrizésben
Ez a rendezvény, formailag és tartalmilag is új megközelítésű megmérettetési lehetőséget biztosított, az általában szaunamesterek számára szervezett versenyek metodikájához képest.  Ebben az esetben egyéni teljesítmények minősítése zajlott, alapos és körültekintő értékeléssel, a vendégek színvonalas kiszolgálása mentén. Ennek alapvetéseit, a szervezésben és lebonyolításban is jelentős részt vállaló Szívós László szaunamester fogalmazta meg. Ez az állásfoglalás határozta meg az esemény szellemiségét, majd ennek tükrében összeállított jelentkezési paraméterlista tette egzakttá mindezeket, melynek részleteit Steierlein Dóra és Kiss Áron szaunamesterek dolgozták ki.  A résztvevő szaunamesterek számára már a nevezés szakaszában nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem egymással kell megküzdeniük, hanem a fejlődés lehetőségét kapják meg a komplex értékelések segítségével.
A rendezvény tematikája a modern- klasszik programtípusok köré épült. A nevezők versenyprogramokat és közönségprogramokat is tartottak. A versenyprogramokat szakmai zsűri (Haluska Nóra, Károly Tamás, Monoszlainé Bors Ágnes, Német Miklós Donát, Órendi János, Szolári Zsolt) és vendégzsűri (Fodor László, Bódis Tibor) is értékelte.  A zsűritagok A. és B. csoportokat alkottak melynek jelentősége abban rejlett, hogy csak az adott mester produkcióját látták-figyelték, nem viszonyítottak senkit egymáshoz, hiszen nem látták az összes programot. Így energiáikat jól beosztva tudtak minőségi jelenlétet biztosítani.
 


Fegyelmezett menetrend, elégedett vendégek  
A jelentkezők, a felöntéseiket kellő körültekintéssel, fegyelmezetten, az előzetesen közreadott programmegtartási itinerek mentén mutatták be. Tudatos szakmaiság jellemezte a rendezvényt. A 42 férőhelyes szaunába 34 vendéget és a 4 fő zsűrit engedtek be a szervezők. Ennek a „létszám stop”-nak többek között az volt a célja, hogy elegendő levegő maradjon a szaunában, melyre a kielégítő szaunaélmény elérése érdekében volt szükség. A versenyprogram megkezdése előtt 15 perccel zajlott a szauna felkészítése, az előzetes vendégkezelés, majd a program után 15 perccel további vendégkezelésre, szauna kipakolására és annak átadására került sor.  A bírák, az egyes programok szemrevételezése után megírták az értékelést, majd a programot adó mesternek rögtön szóbeli kiértékelést tartottak, az erre elkülönített helyen. Az írásbeli értékelés öt kategóriában zajlott: legyezéstechnika, hőérzetemelés. illat, zene és összhang, melynek eredményei a gála lezárásakor átadott okleveleken is szerepeltek. 
 


Summa, summárum
A három nap legfontosabb összegzése szervezői és résztvevői oldalról egyaránt az, hogy senki nem távozott csalódottan, a szakmai ismeretek bővültek, jó hangulatban, egymás megismerése mellett, partnerségben telt el a hétvége. A szakmabeliség összehozta a résztvevőket, és nem ellenfélként tekintettek egymásra. A jól lefektetett alapok, iránymutatások nem korlátozták a mestereket, hanem kellő biztonságot kaptak a szaunaprogramok megtartásához. A személyre szóló, átfogó értékelések, visszacsatolási lehetőségek konkrét fejlődési pontokat és iránymutatásokat adtak a mesterek kezébe. A rendkívül nagy mennyiségű és szoros egymásutánban megtartott programok nyugodt körülmények között, késedelemmentesen zajlottak. Nagy érdeklődés kísérte az eseményt vendégoldalról is. A vendégeket a szervezők és a mesterek is kellő körültekintéssel kezelték az egyes programok kezdő és záróidőpontja, valamint a programok között is. Előrelépést tettek a példamutatás eszközével az egészséges szaunázáshoz tartozó fürdőruha mentességhez, ebben a vendégek szempontjából vegyes közegben. A szakmai részvétel mellett szórakoztató-, csapatépítő elemek is kerültek a programba, melyek a mesterek számára is feltöltődést és élményeket adtak. 
 
 
Gratulálunk a résztvevő mestereknek, név szerint: 
Pachmann Mónika, Tarján Gergely, Drimba Edina, Farkas Mihály, Steierlein Renáta, Csatlós Dezső, E. Nagy Tímea, Belle Detti, Szívós László, Molnárné Göbölyös Ildikó, Schmidt János, Váradi Zsolt, Bartha Katalin, Bernhardt Gyula, Pápai László, Imre Márton Simon, Farkas Márta, Botos András ,Nagy Szabina, Varga Zsolt, Kis Hypo, Schwacz Bernadett, Fazekas Sándor, Szalai Csaba, Csapó István, Ecker Éva, Boján Ádám, Devecsai Péter, Juhász Mónika ,Orosz Máté Csaba, Bodáné Farkas Szilvia, Csigás Ádám, Fejér Péter.

 Találkozzunk a II. Aqua Land Szaunagálán! 





 

Víz Világnapja - 2022.03.22.

2022.04.22.
Visszatekintő a Föld napján a Víz Világnapjára! 
 
Március 22-én, a Víz Világnapja alkalmából környékbeli iskolákat invitáltunk meg fürdőnkbe, hogy betekintést nyerjenek a termálvíz és a gyógyvíz világába. Egy ismeretterjesztő séta alkalmával megtekintették az egyébként vendégek elől elzárt területen lévő kutakat. Karczagi Sándor ügyvezető igazgató részletesen beszélt a vizeink legfontosabb jellemzőiről, a Kevei Gyógyvíz történetéről, a vízhasznosításról és a vízgazdálkodásról.
A természeti kincsnek számító gyógyvizet óvjuk és igyekszünk minél optimálisabb módon felhasználni. Az 1040 m mélységből feltörő 47 Celsius fokos gyógyhatású vizet hőleadásos technikával hűtjük vissza 38 Celsius fokra, mely ideális a fürdőzéshez. A leadott hőenergiát - például - fűtésre használjuk. A gyógyvizes kúrák főként mozgásszervi panaszok esetében segít, de gyulladásos betegségek, bőrproblémák, idegrendszerei panaszok kezelésében is hatásos. Fürdőnk gyógyászati helyszín, ami azt jelenti, hogy bevizsgált gyógyvizünk szakorvosi beutalóval OEP támogatással is igénybe vehető.
A termálvizes kutat 2006-ban fúrták, mely 225 m mély, 25 Celsius fokos és a Keve Gyöngye nevet viseli. Ezt a vizet is "hűtjük". Kültéri strandunk falikútjából - főként nyáron - folyamatosan fogyasztható.
A gyerekek feltölthették kulacsaikat, megkóstolhatták a vizet.

Szó esett még egyéb, ivóvízzel összefüggő fontos információkról. Mint például, hogy a föld felületének 71%-át borítja, melyből 2.5% édesvíz. Ebből 98% felszín alatti víz. A tiszta ivóvíz sokak számára nem elérhető, ezért az ENSZ 2030-ra tűzte ki célként, hogy mindenki számára elérhetővé váljon. Fontos, hogy vigyázzunk a meglévő édesvíz készletünkre, takarékosan bánjunk vele ha például fogat mosunk.Ezen kívül megállapításra került, hogy Magyarország gazdag termálvízben, gyógyvízben, ezért nagy valószínűséggel sok helyen találhatók még fel nem tárt vízforrások.

Az elhangzott információk alapján egy kvízt töltöttek ki az osztályok, melynek sikeres kitöltését nyári strandbelépők megnyerésével motiváltuk. A nagyszámú hibátlanul kitöltött tesztek és a helyszíni lelkesedés pozitívan hatottak ügyvezetőnkre, aki úgy határozott, hogy minden résztvevő osztályt egy napos strandolással ajándékozunk meg, a nyári szünet megkezdése előtt.

A tanítók iskolán kívüli aktivitását, elkötelezett hozzáállását egy-egy Komplex Zóna belépőjeggyel köszönjük meg, hogy legyen lehetőségük egy kis feltöltődésre év közben is.
Köszönjük a gyerekeknek, a pedagógusoknak, hogy eljöttek hozzánk, hogy sok gyermekhez eljuthattak ezek a fontos információk, konkrétan:
Ady Endre Gimnázium, Ráckeve, 7.a osztály
Thúry József Általános Iskola, Makád, 3., 4. 7. osztály
Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Ráckeve, 5.b osztály
Szigetbecsei Általános Iskola, 6. és 7. osztály
Sziget Suli, Szigetszentmiklós, Kíváncsi Kacsák osztály

Végül Gellai Anita tanítónő sorait idézzük, aki köszönőlevelében a következőket írta:
"Kolléganőim és saját nevemben is köszönjük nagylelkű ajándékaikat a gyerekek - és nem kis meglepetésünkre -, saját részünkre is! Mindenképpen ki is fogjuk használni a jelzett időtartamban. Mi is nagy örömmel megyünk majd szépülni, relaxálni.

De, hogy valójában mit is kaptunk tőletek ezen a napon?
- a hét témája volt a Víz és a Föld Világnapja - erkölcsi nevelés valamint a tananyag élménnyé fűzése;
- hazánk bekapcsolódása a nemzetközi életbe - cosmopolita világszemlélet;
- helyi tájékozódást, nevezetességek megismerését segítő élmény - hazafiságra nevelés, erkölcsi nevelés;
- egészségre nevelés - a víz mint alapelem, jótékony hatásai - egészséges életmódra nevelés;
- környezetvédelemre nevelés;
- az emberi összefogás egy jó példája, ahogyan létrejött a létesítmény - erkölcsi nevelés;
- a berendezések technikai alapelve, működése - technikai érzék fejlesztése;
- a folyamatos fejlesztéssel, fejlődéssel a világ permanens változásának szemléltetése - életre való nevelés, az emberi lét értelme a folyamatos fejlődés.

Köszönjük a lehetőséget, meggyőző volt az itt eltöltött idő.
Felejthetetlen volt, erre még évek múlva is emlékezni fognak a gyerekek! További sikeres munkát kívánunk a létesítmény minden dolgozójának!"

Jövő évben is szeretettel várjuk az iskolásokat!


Fejlesztések, átépítések 2022-ben!

2022.02.17.

Fürdőnkben nem ritkán látni építés, felújítás, megújulás nyomait. Ennek oka, hogy igyekszünk korszerűsíteni, kibővíteni azokat a részlegeket, amelyeket Vendégeink létszáma és igényei mentén szükségessé váltak. Jelenleg  több infrastrukturális fejlesztés zajlik egyszerre, van olyan, amit még a tavalyi évben elkezdtünk, és olyan is, amely ez év elején vált aktuálissá.

Az egészséges szaunázás jegyében megrendezésre kerülő szaunaestek egyre több rendszeresen visszatérő vendéget eredményeznek. Ez köszönhető szaunamestereink kiváló munkájának, Vitál Központunk adottságainak, termálvizünknek és gyógyvizünknek. A tavalyi év második felében konkrét ténnyé vált, hogy a megnövekedett igények kiszolgálása érdekében szükséges szaunáink befogadóképességének növelése. Így decemberben nekiláttunk a fényterápiás szauna átalakításának. 

Megújul a fényterápiás szauna! 
 
Első lépésként, kívülről haladva egy kültéri öltöző összeépítésével kezdtük meg a fényterápiás szauna bővítési munkálatait. Ezzel párhuzamosan alakítottuk ki a szauna belsőépítészeti stílusát, mely a Vitál központ jelenlegi hangulatához igazodik: különleges, fekete lambéria borítást kapott. A hordó alakú  bioszaunához hasonlóan  külön szellőztető berendezés biztosítja a friss levegő cseréjét, melyet tovább segít a két nyitható ablak is. Befogadóképessége kb. 50 fő lesz. Az átadás várható időpontja, február utolsó hétvégéje. Ezen a hétvégén különleges programokkal várjuk Vendégeinket.



    

Termálvizes ülődmedencéből termálvizes élménymedence! 

Az eddigiekben I. sz. termál ülőmedenceként funkcionáló medence szeptember óta átépítés alatt áll. A medence férőhely kapacitása bővítés alá került. Több ülőfelület kerül kialakításra, valamint víz alatti vízsugár masszázs és nyakdögönyözők is beépítésre kerülnek, így a továbbiakban élménymedenceként funkcionál majd. Terveink szerint sötétzöld mozaikborítást kap. Az egyik végén szeretnénk egy tetőt is kialakítani, hogy esős időjárás alatt is élvezhető legyen a fürdőzés. Az aqua cinema és a téli üzem is átköltözik ide, tehát jövő télen már a III-as medence helyett ezt a területet vehetik igénybe a Vendégek. Mivel vízforgató berendezéssel üzemel, nem szükséges az esti leengedés, hosszabb üzemeltetési időszakot valamint jobb vízhőmérsékletet tudunk biztosítani. 



 
Anno gyermekmedence, most pezsgőágyas medence!

Az elmúlt 17 év során a II. sz., egykori gyermekmedence – Tókert Csárda szomszédságában - vízforgató hiányában nem volt üzemeltetés alatt. Annak érdekében, hogy a strand ezen része  csendes fürdőzési terület maradhasson, nem gyermekmedenceként, hanem szintén élménymedenceként működik. Pezsgőágyak kerülnek kialakításra, ahol kellemes nyugalomban élvezhetjük a víz bizsergető simogatását.

Terveink szerint az I. medencét április végétől, a II. medencét júniustól vehetik birtokba Vendégeink



Épül az új gépház! 
A megújulás alatt lévő medencéktől nem messze épül az új gépházunk, mely a szóban forgó  I-es és a II-es medenencék műszaki hátterét hivatott biztosítani, mint például vízforgató berendezések, szűrők, szivattyúk, vegyszeradagolók, turbinák, melyek beépítésre kerülnek. 
 
A terület Önöknek épül, Önöknek szépül, ezúton is köszönjük türelmüket!

   
   
  
 

IX. Harvia-Saunabau Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - PÁPA, az Aqua Land szaunamestereinek részvételével

Január 22-23. között a pápai Várkertfürdőben nyílt lehetőségük a Szaunamestereknek megmutatni tudásukat a Harvia - Saunabau IX. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság II. fordulóján. A szaunaclub.hu szervezésében zajló bajnokságok Magyarország fürdőiben zajlanak. A legutóbbit Pápán rendezték, de Ráckeve is többször adott helyet a szakma krémjét felvonultató versenynek.

Az új év első bajnokságán az Aqua Land Termál-, és Élményfürdőt három szaunamesterünk képviselte. A verseny központi témája, melyre a versenyzők programjaikat fűzték, a "retro" volt. Stílusban, megjelenésben, zenei világban, jelmezekben a retro korszakát idézték meg. A feladat nem volt több, mint mind szakmailag, mind az elvárt tematika szerint egy komplex szaunaprogram bemutatása. A show elemek megjelenítése ugyanolyan fontos volt, mint a tökéletes legyezéstechnika, vagy a szaunáztatás írott és írtalan szabályainak betartása a program bemutatása során.  A mezőny erős volt, az öttagú zsűri figyelme mindenre kiterjedő: Egri Csaba, Tóth Tímea, Tótfalusi Roland, Zsebedics Tibor és Hollódi Gergő zsűritagok minősítették a mesterek munkáját, valamint a helyszínen lévő vendégek is értékelhették a látottakat és a tapasztaltakat.
A verseny hétvégéjét követően, január 26-án, szerdán, a hetente megrendezésre kerülő „Szauna Szerda” estünk alkalmával a versenyprogramok is beillesztésre kerültek az aznapi kínálatba. Így lehetősége volt fürdőnk vendégeinek is megnézni, átélni Nagy Mária, Pemmer Attila és Selettye János szaunaceremóniáit.

Nagy Mária Jo Cooker zenéjére komponálta meg versenyprogramját. Ízléses, humoros "vetkőzős" produkciója a kiválasztott illatokkal jól harmonizáltak, melyek a következők voltak:  rózsa-szantál, ilang ilnag - narancs, geranium-feketebors. Az illatokat és meleg levegőt a szauna minden pontjára törülközővel és legyezővel juttatta el. A nőiesség a szokásos vagánysággal párosult, mind megjelenésben, mind a téma hiteles bemutatása során.

Pemmer Attila a Beatles-t és azon belül John Lennon-t idézte meg. A programja a kezdetek felidézésével indult, ennek megfelelő öltözetben, fizimiskával. Az évek múlását egy gyors átöltözés után, a jól ismert slágerek segítségével mutatta be. A felhasznált illatok: levendula-édes narancs, zöldtea-citrom, dohány-vanília. Az első percek sztoikus nyugalomban teltek, aztán beindult a „buli”. Gitárszóló, törölközők egyidejű, mégis ellentétes irányú forgatása jellemezte Attila egyedi stílusát.

Selettye János szintén egy híres rock sztár bőrébe bújt: Freddie Mercury állt a szaunakályha mellett. Programja mondhatni felrobbantotta a szaunát, hiszen humora és lendületessége most is jelen volt. Felhasznált illatok: jázmin-édes narancs,  rózsa-ylang ylang, illetve mandarin- grapefruit – himalájai borókabogyó.

Nézzük a verseny eredményeit, helyezéseit:
Név Szakmai pontszám Vendég pontszám Összesített eredmény
Török Sándor 68,100 197,190 166,695
Orendi János 67,625 174,158 154,704
Drimba Edina 60,375 180,118 150,434
Bandi Adrienn 61,125 173,176 147,713
Selettye János 60,375 170,484 145,617
Pusztai Julcsi 60,500 167,051 144,026
Hruskó Csaba 60,900 164,475 143,138
Nagy Zoltán 59,000 163,707 140,854
Bartha Ferenc 61,500 157,833 140,417
Bana Imre 60,125 158,973 139,611
Nagy Mária 60,375 156,600 138,675
Szívos Laci 57,500 154,824 134,912
Gál Gábor 54,500 157,186 133,093
Botos András 55,750 150,182 130,841
Farkas Márta 53,500 153,559 130,279
Pemmer Attila 54,750 146,037 127,769
Barabás Éva 54,500 134,706 121,853
Pethő Tamás 51,625 139,296 121,273
Boján Ádám 50,750 136,348 118,924
Devecsai Péter 49,750 134,000 116,750
Szalai Csaba 44,000 111,483 99,741
  
A helyszínen forgattak a helyi tv munkatársai, éppen Pemmer Attila programja előtt. Így Attila bekerült abba kisfilmbe, mely betekintést adott a verseny hangulatába, történéseibe.

Mestereink örömmel vettek részt ezen a megmérettetésen. Új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagodtak melyre a következő versenyeikre történő felkészülést is alapozzák. A zsűri visszajelzései között szerepelt a ráckevei csapat látványos megerősödése. Munkájukat a továbbiakban a magyarországi szaunakultúra képviselőiként végzik, hogy egyre több emberrel ismertessék meg és szeretessék meg az egészséges és élményeket nyújtó szaunázást.  Ebben a küldetésben támogatja őket és minden szaunamesterünket fürdőnk. A jelenleg is zajló infrasrtrukturális fejlesztések is azokat a célokat szolgálják, hogy megfelelő színvonalon fogadhassuk az egyre nagyobb számban hozzánk látogató szaunázó vendégkört. 
 
 
 

„Mozgékony szeptember”: fókuszban a szülők! Anyukák, apukák hajrá!

Legyen mozgásban, aktivitásban gazdag a szeptember, de ne csak a gyermekeink számára. Az új tanév kezdetén, szülőként hajlamosak vagyunk arra, hogy míg gyermekeink fejlesztéséről, edzettségéről gondoskodunk, addig mi elveszünk a szervezésben, a logisztikában, és kicsit talán el is feledkezünk magunkról. Várjuk a nyugodtabb, olajozottabb időszakokat, amikor újra jut egy kis idő magunkra. A naptár forgatása közben tervezgetjük, hogy mikor térhetünk vissza rendszeres alkalmakkal az edzőtermekbe, vagy a bejáratott futótávokhoz. Közben igyekszünk hetente beiktatni legalább egy-két biciklizést, vagy gyalog megyünk a munkahelyre, de érezzük ez még nem elég. És bizony sokan vannak abban a szakaszban, amikor esténként, lefekvéskor tesznek magunknak ígéretet, hogy még egy-két hét, és biztosan belevágnak a kiszemelt sport elkezdésébe.

A kínálat bőséges, karnyújtásnyi közelségben válogathatunk a környék különböző sportolási lehetőségeiből. Megtalálhatjuk az igényünknek, alkatunknak, céljainknak megfelelő mozgásformát, melyekre heti rendszerességgel járhatunk. Az Aqua Land Termál-, és Élményfürdő szolgáltatásai egyrészt a meglévő sportok űzése mellett kínál kiegészítő aktivitásokat, másrészt szeretnénk támpontokat adni, ha még nem született meg a döntés a rendszeres testmozgás kiválasztásával kapcsolatban.

Rendszeres ÚSZÁS
Fedett Fürdőnk négy sávos úszómedencéjében az év minden napján lehet úszni a hosszokat. Ez a mozgásforma szinte mindenkinek ideális, a víz felhajtóereje különösebb igénybevétel nélkül edzi az egész testet. Hétköznapokon már 6.00 órától nyitva vagyunk, hétfőn, kedden és csütörtökön 21.00 óráig. Szerdán és pénteken a rendszeres finn szaunashow programunk miatt 20.00 óráig. 
Fedett Fürdő belépőjegy megváltásával, 10 alkalmas vagy havi fedett fürdő bérlettel is úszhattok. A napi penzum után az itt található gyógyvizes élménymedencében lazíthatjátok el izmaitokat.
Jegyárak: http://www.aqua-land.hu/arjegyzek/Napi_furdobelepojegyek.html
Bérletek: http://www.aqua-land.hu/arjegyzek/Berletek.html


 
Rendszeres SZAUNÁZÁS
Hétköznapokon 17.00, 18.00 ás 19.00 órai kezdettel szaunaprogramokat tartunk a Vitál Központban, melyek kiemelt eseményeknek minősülnek, hiszen ilyenkor szaunamestereink várnak Titeket, hogy a programjaikon keresztül, élmények útján méregteleníthessen a szervezetetek. Hétvégén mindkét napon gazdag programkínálattal igyekszünk megszerettetni a szaunázást, hogy minél több ember szerezhessen saját tapasztalatot. A szaunázás számtalan jótékony hatásait nemcsak a szervezett programokon keresztül élhetitek át. Ha a fenti időpontokon túl látogatjátok meg a bioszaunát, vagy a fényterápiás szaunát, a szaunakályhák melegében a spontán izzadáson keresztül is sokat tehettek az egészségetekért. A Vitál Központban található még gőzkabin, sószoba, infrakabin, tepidárium, termálvizes ülőmedence és hidegvizes csobbanómedence. Napsütéses idő esetén napozhattok a tetőtéri napozóteraszon, vagy medence melletti teraszon, a kihelyezett napozóágyakon. A Kneipp taposót is használhatjátok, ahol a váltakozó vízhőmérséklet váltakozó kavicsmérettel kombinálva kellemesen, de egyben hatékonyan frissíti a szervezetet: lágyan masszíroz és javítja a vérkeringést. A programokon a finn szaunázás etikettje szerint kérjük a szaunalepedő használatát, melyet a belépőjegy mellé ingyenesen biztosítunk. A többi részleg fürdőruhában látogatható.
Vitál Központ: http://www.aqua-land.hu/Aqua_Spa/Vital_kozpont.html



Rendszeres CSOPORTOS VÍZ ALATTI GYÓGYTORNA
Gyógyászati szolgáltatásnak minősül a hétfő délben kezdődő torna, melyet Dr. Mészárosné Tallián Zsuzsanna gyógytornász-manuálterapeuta tart.

"A víz alatti torna a hidroterápiás eljárások közé tartozik, a víz közvetlen fizikai, hő és termálvizek esetén kémiai hatását használjuk ki. Egy speciális sorrendben összeállított egyszerű és összetett gyakorlatok sorát jelenti, melyet egyéni és csoportos kezelés formájában alkalmazunk. Kihasználjuk a víz felhajtóerejét, mellyel a tehermentesítés, a mozgáspálya növelése, fájdalmatlanabbá tétele, a mozgásfunkció javítása érhető el, de ellenállásként is használhatjuk. A hidrosztatikus nyomás hatással van a légzésre, a keringésre, az egyensúly fejlesztésére. Kiválóan alkalmazható mozgásszervi károsodásoknál, neurológiai megbetegedéseknél, keringési zavaroknál, anyagcserezavaroknál.Nem javasolt azonban: szív- és keringési rendellenességeknél, akut ízületi gyulladásoknál, fertőző bőrbetegségeknél, súlyos légzési elégtelenségnél. Terhességnél nem ellenjavallt, de csak orvosi javaslatra ajánlott."
Gyógyászati szolgáltatások: http://www.aqua-land.hu/Aqua_Spa/Gyogyaszat.html


Rendszeres AQUAFITNESS
Egyelőre hétvégi rendszerességgel elérhető szolgáltatásunk. Az órákat Baracsi Eszter fitness-wellness instruktor tartja.

"Szeptemberi hétvégéken is fejlesszük együtt az Aqua Land Fedett fürdőjében erő- és állóképessègünket egy vidám, felszabadult, zenés, ízületeket kímélő, mégis rendkívül hatékony aquafitness órán. Ezután lazítsuk el izmainkat a Vitál Zónában, méregtelenítsünk a kellemes hangulatú szaunaprogramjainkon, amelyet követhet egy vitaminokban gazdag fitt menü a Mediterrán Bisztrónk kínálatából. Végezetül jöhet egy ülőfürdő beltéri gyógyvizes élménymedencénkben vagy a kültéri gyógyvizes ülőmedencénkben, melyet megszakíthatunk néhány hossz leúszásával.
Mindezzel növeltük edzettségünket, betartva az élettani szempontú helyes sorrendet mind az aktív mozgás, mind a regeneráló hatású tevèkenységek, mind a tápanyagbevitel során.
Hosszútàvú befektetés testünk szakszerű karbantartása, a helyes életmód gyakorlása. Azonban ezekkel a rendszeresen beiktatott programokkal nem csak fizikai - mint testsúly csökkentés, izomtónus növelés-, hanem pozitív mentális hatàsait is tapasztalhatjuk. Többek között kiválóan oldja a stresszt, beindul a kedvező hormonok termelése, közérzetünkre is kedvezően hat."




FITT MENÜ a Mediterrán Bisztróban!
Gyermekek és felnőttek számára is készültünk friss, finom egészséges menüvel, melyhez ízletes, friss szüretelésű, kiváló minőségű helyi almát kínálunk, a szigetbecsei Varga Család gyümölcsöséből! 


Komplex gyógyászati szolgáltatásaink az idősebb korosztály számára is ideális az egészség megtartásához, esetleg egy betegségből történő felépülés támogatásához. Hozzátok el a nagyszülőket is, próbálják ki a csoportos víz alatti tornát, a balneoterápiát vagy a tangentorkezelést. Indokolt esetben reumatológus szakorvos is kiírhatja a kezeléseket, melyek OEP támogatással kedvező áron látogathatók.
 
Ne feledkezzünk meg saját kondíciónkról, alakítsunk ki új szokásokat, legyen a mindennapjaink része az elérhető távolságban lévő, aktivitásra serkentő vizes-gyógyvizes és szaunázós szolgáltatások. És ha kellene még egy meggyőző érv a végére: írassátok be a gyerkőcöket az Aquanett Úszóiskolába. Amíg ők úsznak, addig Ti kísérőjeggyel úszhattok.:)
https://www.facebook.com/aquanettrackeve
 
 Végezetül vásároljatok vagy ajándékozzatok Fedett Fürdő, Vitál Központ vagy Komplex Zóna bérletet. Diák, nyugdíjas és felnőtt változatokban is kaphatók fürdőnk Recepcióján, vagy honlapunkon keresztül, online vásárlással: https://nethotelbooking.net/vouchers/aqualand#555Q6HL3LUC55XRPGHOLGTVEXXHPHEZ35J3C
 
Alapozzuk meg szeptemberben az egész (tan)éves, rendszeres sportolást a család minden tagja számára!

Kövessétek közösségi oldalunkat a folyamatosan frissülő információkért:  https://www.facebook.com/aqualand.rackeve
06 24 423 220
info@aqua-land.hu

 

Balneoterápia, avagy gyógykezelések a gyógyvíz erejével

A balneoterápia latin szóból ered: balneum, jelentése: fürdő, mely alatt gyógyvizekkel történő kezeléseket értünk. Ebbe beletartozik -  a fürdőzésen kívül-, a gyógyvízben végzett gyógytorna, az ivókúra, a vízsugár masszázs és iszapkezelés is. A balneoterápia hatékonysága a víz felhajtóereje és hőfoka, valamint a benne oldott ásványi anyagok kedvező hatásán alapul. Olyan betegségek kezelése történik a balneoterápia során, melyeknél a gyógyhatást elsősorban a vízben lévő ásványi anyagok és nyomelemek jelenléte teszik lehetővé.A balneoterápia, mint „vizes” gyógymód nem összekeverendő a hidroterápiával. A hidroterápia a „hydros” - jelentése víz - szóból származik. Ebben az esetben a víz hőhatását, mechanikai tulajdonságait használják a gyógyításra. Jó példa a hidroterápiára a Kneipp kúra, melyről következő blogbejegyzésünkben olvashatnak részletesebben.



Most vegyük sorra röviden, hogy hogyan is hat a víz a szervezetünkre?
Milyen fiziológiai összefüggések állnak a jótékony hatásai mögött, melyet az ásványi elemekben gazdag gyógyvíz egyedi módon támogat. Ismerjük meg a fizikai hátterét a gyógyító, stimuláló hatásoknak

Hidrosztatikai nyomás
A víz fizikai jellemzői komplex hatással vannak a szervezetre. Amennyiben vállig a vízbe merülünk, a hidrosztatikai nyomás jelentősen megemeli a vénákban a visszaáramló vér mennyiségét, és a visszaáramlás sebességét. Serkenti a vizeletkiválasztást és növeli a vértérfogatot. Az izomzat feszülését jótékonyan oldja a víz nyomása, ami különböző kiegészítő eljárásokkal (víz alatti sugármasszázs, örvényfürdő, stb.) tovább fokozható.
 
Felhajtóerő
A vízben érvényesülő felhajtóerő lehetővé teszi a szárazföldön nehezen mozgó betegek számára is a mozgást. Így ideális terepe az erősen elhízottak, de akár a súlyos izomgyengeségben szenvedők kezelésének is. Sérülések, műtétek után a víz segítségével sokkal hamarabb megkezdhetők a mozgáspálya növelését célzó gyakorlatok, melyek így minimális izomerővel is megvalósíthatók.
 
Közegellenállás
A víz ellenállása révén izomerősítésre is alkalmas a rehabilitáció megfelelő szakaszában.

Hőmérséklet
Amint a vízbe merülünk, a legelső érzékelhető tulajdonság számunkra a víz hőmérséklete lesz. Semlegesnek a 34-36 ◦C-os vizet érezzük, az ettől eltérő hőmérsékletű közeg már sokféle változást beindít a szervezetben. Meleg vízben megugrik a pulzusszám és csökken a vérnyomás, de a meleg víz fájdalomcsökkentő, izomrelaxáló szerepe is jelentős. Krónikus gyulladások esetén igen jótékony, ám az akut gyulladást fokozhatja.
 
Ezúton ajánljuk figyelmükbe fürdőnk balneoterápiával összefüggő, gyógyvizes kezeléseit, melyeket akár OEP támogatással is igénybevehetnek:
 
Vízitorna: 30 perces, intenzív, speciális vízi eszközökkel is végzett mozgásgyakorlatok, melynek során a víz felhajtóerejének segítségével a mozgás könnyebben kivitelezhetővé válik. A gyógyvíz hatására a merev ízületek könnyebben kilazulnak, miközben az izomzat megerősödik.

Tangentor/hidromasszázs: A kezelést általában 600 liter víz befogadású ún. orvosi kádban, tangentor készülékkel végzik. A kád 1 méter széles, 2 méter hosszú. A kádat körbejárhatóan, általában a kezelőhelyiség közepén helyezik el. A kezelést 1-1 atm nyomású, változtatható sugár formájú vízsugárral végezzük. A víz hőmérséklete 34°C. A víz alatti sugármasszázs átlagos kezelési ideje 15 perc.


 
Ülőfürdő beltéri és/vagy kültéri gyógyvizes medencénkben:
Fedett Fürdőnk gyógyvizes medencéjében élményelemek is segítik a gyógyulást és a pezsdítő élményeket. Vízköpők, buzgárok masszírozhatják hátunkat, nyakunkat.
Kültéri gyógyvizes medencénk egy minden évszakban csodás kertben található és szinte mindenféle időjárási körülmény között élvezhető benne a kúraszerű ülőfürdő.


 
Gyógyászati kezeléseink igénybevételével kapcsolatban "Gyógyászat" menüpontunkban tájékozódhatnak: http://aqua-land.hu/Aqua_Spa/Gyogyaszat.html
 

 

Gyógyulást hozó gyógyvizünk, a Kevei Gyógyvíz

Gyógyulást hozó gyógyvizünk, a Kevei Gyógyvíz

Gyógyvizes fürdőnk történetét a véletlen kezdte el írni: 1973-ban az olajkutató vállalat olajkutató fúrásokba kezdett a területen, mely helyett termálvíz tört fel.  A kút szabadba ömlő vizéhez jártak a helyiek, akik sorra fedezték fel a fürdőzés gyógyító hatásait. Akkoriban még nem volt ismeretes pontosan milyen összetételű vizet találtak…

ÁNTSZ keretein belül működő Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság, a kútból feltörő vizet termális ásványvízzé, majd a 2007. év folyamán lezajlott hosszú kutatómunka és laboratóriumi vizsgálatok alapján 2007. december 06-án gyógyvízzé nyilvánította.

A kémiai analízis során a nyomelemek közül a metabórsavat és a metakovasavat mutatták ki. A metabórsavnak a csontképzésben van szerepe. Hiánya esetén a kalcium és magnézium ürítés fokozódik, mely növeli a csonthiány esélyét. A metakovasav biológiai hatására vonatkozóan kevés irodalmi adat áll rendelkezésre. Egyes vélemények szerint elsősorban a bőrre hat, javítja a bőr regeneráló és ellenálló képességét, csökkenti a bőrviszketést. A nátrium kloriddal együtt a kötőszövet folyadék megkötő képességének növelésével a bőrt feszesebbé teszi. Egyes irodalmi adatok a metakovasavnak gyulladáscsökkentő hatást is tulajdonítanak.

KEVEI GÓGYVÍZ ÖSSZETÉTELE

 
  mg/L Mmol/L egyértékű ionban kifejezve  
Kálium 14.0 0.36 2.22
Nátrium 343 14.91 91.87
Ammónium 3.6 0.2 1.23
Kalcium 9.7 0.49 3.02
Magnézium 3 0.25 1.54
Vas 0.18 0.01 0.06
Lítium 0.09 0.01 0.06
Kationok összege 374 16.23 100.0
Klorid  101 2.85 17.75
Jodid 0.11 0.00 0.00
Bromid 0.09 0.00 0.00
Fluorid 0.3 0.02 0.12
Hidrogénkarbonát 804 13.18 82.07
Szulfid 0.07 0.00 0.00
Foszfát 0.26 0.01 0.06
Anionok összege 906 16.06 100.0
Metabórsav 3.2    
Metakovasav (sziliciumdioxid) 29    
Szabad szénsav 15.6    
Oldott oxigén 0.98    
Összesen: 1328 32.29  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A biológiai hatásokat figyelembe véve ezzel az ásványvízzel a következő esetekben javasolt a fürdőkúra.
 
Porckorong bántalom (discopathia)
Gerinc kopásos megbetegedés (spondylosis, spondylarthrosis)
Végtagizületi kopás (arthrosis)
Idült lágyrész reumatizmus
Ín gyulladás (tendinitis) ínhüvelygyulladás (tendovaginitis)
Nyálkatömlő gyulladás( bursitis) szalag gyulladás (ligamentitis)
Idült izületi belhártyagyulladás (synovitis)
Idült tenisz és golfkönyök (entesitis)
Csontok mészhiánya (osteoporosis)
Idült petefészek gyulladás (oophoritis)
Idült méh körüli gyulladás (parametritis)
Idült prosztata gyulladás (prosztatitis)
Idült bőrgyulladás, pikkelysömör.
Izületi mozgáspálya beszűkülés előkezelése, műtétek és sérülések utókezelése.

Fürdőnk nevében a termál és élmény szavak kaptak helyet. Az Aqua Land Termál-, és Élményfürdő nevéhez méltóan, valamint küldetésnyilatkozatában foglaltak szerint célkitűzései közé tartozik az emberek pozitív szellemi és fizikai állapotának elérése. Céljaink beteljesítésének elengedhetetlen eleme természeti kincsünk, a gyógyvíz, de emellett minden más feltételre is gondunk van, amelyek biztosítják a hozzánk érkező vendégek élményalapú kiszolgálását. Büszkék vagyunk rá, hogy a közel 5 hektáros területen lévő fákat sikerült évtizedek óta megóvnunk ezzel otthont biztosítva a madaraknak, valamint  ideális, természetközeli állapotokat teremtettünk a kültéri fürdőzéshez, gyógyfürdőzéshez. A zöld felületek maximumon tartása, gondos ápolása, a növényvilág évszakokhoz igazítása elengedhetetlen feltételei, e páratlan természeti kincs méltó környezetének kialakításához.

Fürdőnk gyógyászati szolgáltatásai az egészség megőrzésében, a kialakult problémák kezelésében nyújthat természetes segítséget. Szakorvossal történt egyeztetés után, kiegészítő terápiaként javasoljuk gyógyvizes kúráink igénybevételét.

A Kevei Gyógyvízről további információkat a http://aqua-land.hu/Kevei_Gyogyviz.html menüpontunkban találnak, gyógyászati szolgáltatásainkról a http://aqua-land.hu/Aqua_Spa/Gyogyaszat.html oldalunkon olvashatnak.
 

Legkisebbek a vízben: babaúszás az AquAnett úszóiskolában

Fürdőnk szolgáltatásai között már 13 éve megtalálhatók a gyermekek számára szervezett úszásoktatási szolgáltatások, melyeket partnerünk az AquAnett Úszóiskola biztosít. 2019 őszéig az úszásoktatás tematikája alapvetően az óvodáskorú és kisiskolások gyermekekre szakosodott. A gyermekek úszástechnikákat, úszástípusokat sajátítottak el többféle cél mentén: rendszeres testmozgás, sportolási lehetőség, vízbiztonság megszerzése.


A csoportos vagy egyéni órákra általában szülői indíttatásra jönnek el a gyermekek, de előfordul az is, hogy szakorvos előírására, gyógyúszás keretein belül érkeznek a gyerekek a Karanyicz Anett által vezetett úszóiskolába. Ezen felül a helyi-, és környező települések iskoláinak 3. és 5. osztályos tanulói az államilag támogatott Mindennapos Testnevelés Programon keresztül lehetnek időnként részesei az oktatásnak. Összegezve: 3 és 14 éves kor közötti gyerekek oktatására koncentrálva működött eddig az iskola.
 

Az évek során többször felmerült az igény a szülők részéről a babaúszásra, ezért 2019 nyarán az engedélyeztetési eljárások megkezdésével párhuzamosan kértük fel Anettet az új szolgáltatás rendszerének a kidolgozására. 
„ – A fürdő vezetőségének felkérésére, valamint a szülők ösztönzésére, hosszas kutatómunka eredményeként találtam rá mentoromra Mattesz Csillára, aki harminc évnyi, saját tapasztalatán alapuló módszere felkeltette az érdeklődésemet és elkezdtünk együtt dolgozni. Csilla éveken át szívét-lelkét beleadta, hogy módszerét a gyermekek fejlődésére fordítsa és büszkén mondhatom, hogy a felettébb hatékony Mattesz-módszer tudója lettem és nagy bizalommal adom át a Szülőknek. Csak annyira vagyok biztos abban, hogy a Mattesz-módszer működik, mint amennyire szkeptikus voltam azelőtt a babaúszás fogalmával kapcsolatban. Csillának nem is kellett meggyőznie, az első óra alkalmával éreztem és láttam, hogy ez az, amit én is szeretnék nyújtani oktatás szinten, amit úgy hívunk babaúszás. A Mattesz-módszerrel meg tudom adni a megfelelő alapot, amire aztán építhetünk tovább” - írja Anett a babaúszással kapcsolatos bemutatkozójában.


A Mattesz módszer lényege, hogy nem a búvárreflexre épít, hanem az életkor megfelelő szakaszában, az annak megfelelő gyakorlatokkal és mondókákkal segíti elő a gyermek mozgásfejlődését. 2019. november 5-e óta zajlanak a csoportos foglalkozások, összesen három korosztályban:

6-12 hónap
12-24 hónap
24 hónapos kor felettiek.



Az Aqua Land és az AquAnett Csapata keddi és pénteki napokon, 6 fős csoportokba várják a kicsiket és a szüleiket, hogy a kisgyermekek minél előbb megismerkedhessenek a vízben mozgással, hogy a későbbiek során stabil alapokra épülő úszásoktatásban részesülhessenek.  

További információ: https://www.facebook.com/aquanettbabauszas/

Évértékelő: visszatekintés 2019-re, előre tekintés 2020-ra


Mozgalmas év van mögöttünk. Ez érthető vendégforgalmunkra, programjainkra,
fejlesztéseinkre, kollegáink helytállására. Nézzük ezeket az aspektusokat kicsit
konkrétabban.

FEJLESZTÉSEK
Cégünk tulajdonosainak és menedzsmentjének szemlélete szerint, az egyes
szolgáltatási részlegek minőségének, kínálatának fenntartása és további fejlesztése
alapvető. Ezért tűztük ki célul 2019 elején, hogy szabadtéri strandunkon és a
kapcsolódó területeken kezdjük meg a megújító munkálatokat, hogy a májusi
szezonkezdésre megfelelő állapotban fogadhassuk Vendégeinket. Meglátásaink
szerint a mai kor követelményeinek már nem megfelelő szabadtéri strand gyógyvizes
medence melletti szociális blokkjait elbontottuk, majd újjáépítettük.
A megnövekedett igényeknek eleget téve az értékmegőrző szekrényeket számát
bővítettük, a meglévő hangrendszer minőségét, tájékoztatási lehetőségeket, és a
kamerarendszerünk kapacitását bővítettük Vendégeink teljesebb körű tájékoztatása
és a megfelelő biztonság érdekében.
Hosszú távú céljaink megvalósíthatósága érdekében a létesítmény áramellátását és
kapacitását bővítenünk kellett, ennek érdekében új trafóház került kivitelezésre,
melyhez kapcsoldóan nagyméretű elektromos földkábelek fektetése, indító és
fogadóállomások, majd fázisjavító készülék került telepítésre.
A Vitál Központ területén, a 2019 év elején átadott új hideg vizes csobbanómedence
feletti területen napozóterasz került kialakításra. Ezzel az egyedi kialakítással
nemcsak a belső napozórész volumenét növeltük meg, hiszen innen egyedi kilátás
nyílik a fürdő parkosított területére. A Vendéglátás területein végre hajtott
beruházások (Mediterrán Bár új bútorzat jégkockakészítő gép, ipari fritőz és
hűtőszekrények) segítik a minőségi kiszolgálást. A vendégtérben elhelyezett
kényelmes és ízléses székek, asztalok az első lépések voltak bárunk új design-jának
kialakításához. Továbbiakban tervben van egy nagyobb léptékű átalakítás, ami
további kényelmi és esztétikai funkciókat eredményeznek. Spa részlegünkhöz
kapcsolódóan a megnövekedett Vendégforgalom megfelelő kiszolgálása érdekében
öltözőink kapacitásnövelése elkerülhetetlen volt. 2019. második felében, megfelelő
tervezési előkészületek, engedélyeztetéseket követően elkezdtük a bővítési
munkálatok I. ütemét. Ez az ütem előreláthatólag 2020 tavaszára fejeződhet be,
ekkor adhatjuk majd át vendégeink részére a komfortosabb és nagyobb befogadási
kapacitással rendelkező beltéri öltözőinket. Kempingünk területén megújítottuk a
mesterségesen kialakított patakokat összekötő hidakat. Villaparkunk I.-es és III-as
apartmanházainál lévő parkolókat térköves burkolattal láttuk el. Kempingünk kamera
és wifi rendszerét kibővítettük vendégeink biztonságos és komfortos ittlétük
érdekében. A kempingezőket kiszolgáló szociális blokkunkat a téli itt tartózkodásra is
alkalmassá tettük, ettől az évtől szigeteltek és fűthetőek lettek az itt található
helyiségek. Villaparkunk három apartmanja egész évben maximális kapacitással
működik, ezért, hogy még több vendéget fogadhassunk, 2019 őszén elkészült a
negyedik apartmanunk is. Fejlesztéseinket folytatjuk, így az építési engedélyekben
szereplő II. sz. Ütem kivitelezését 2020-as évre tervezzük. A fedett fürdőnkhöz
kapcsolódó kiúszós élménymedence sokak számára új lehetőségeket biztosítanak,
mindemellett növelik a létesítmény befogadóképességét is.

PROGRAMJAINK
Évek óta nagy sikerrel kerülnek megrendezésre a szerdai és a pénteki finn szauna
estek. Fürdőnk a Magyar Szaunaszövetség tagja, ügyvezetőnk a szervezet alelnöki
pozícióját tölti be. Fontos számunka a minőségi szauna kultúra népszerűsítése, ezért
mind a saját szervezésű, mind a szövetség által szervezett programok segítségével
szeretnénk minél több emberrel megismertetni és megszerettetni a szaunázást, mint
egészségtámogató és relaxációt biztosító programot. Az év legkiemelkedőbb
szakmai programja az Országos Szaunamester Bajnokság, melynek fürdőnk az idén
is otthont adott. Szakmai partnerségben állunk a Magyar Fürdőszövetséggel is, ezért
az általuk meghirdetett kampányokban mindig aktívan veszünk részt. Nézzük, milyen
programokkal várta fürdőnk a hozzánk érkezőket: Szaunakör Party – Szauna
roadshow, Kreálások a Kreáldával – kreatív foglalkozások, Szökjön ki egy fürdőbe,
Termálvizes húsvéti locsolkodás, Húvéti bérletakció, Sulival a Fürdőbe kampány,
Pünkösdi sokadalom szárazon és vízen, a camping területén megrendezett Bud
Spencer és Terence Hill rajongói fesztivál, Spinning maraton, Strandok éjszakája-
Retro party, Thermal Sound Light, Szaunázók hétvégje, Tökfaragó kampány, Aqua
Fitness, Csoportos víz alatti gyógytorna, Mikulás ünnepség, Szilveszteri party a fedett
fürdő és a Tókert Csárda területein.
Fürdőnk üzemeltetésében működő Tókert Csárdánk egész évben igyekszik
változatos gasztronómiai programokkal színesíteni az ittlétet. Évszaknak,
ünnepkörnek megfelelő eseményeket, vacsorákat, ebédeket szervez a rendszeres
vasárnapi svédasztalos ebédek mellett, mint például: Édeskettes romantikus vacsora
Valentin napon, Torkos Csütörtök, Romantikus Nőnapi vacsora, Húsvéti-Locsolkodós
lakoma, Pünkösdi bográcsozás, Havi ajánlatok, ahol magyar tájegységek jellegzetes
ételeit kínáljuk, Glamour napok, Szüreti borvacsora, Libanapok, Disznóvágás,
Szilveszteri mulatság. Ráckeve város rendezvényeire is szívesen kitelepülünk,
örömmel veszünk részt közös programokon. Ilyenek voltak: Ászok Fesztivál, Adventi
Fénygyújtás, Színházi előadások.

Sikereink, eredményeink kulcsfontosságú szereplői KOLLEGÁINK, azaz AQUA
LAND CSAPATA. A betérő Vendégek sokszor nem is gondolnák, hogy mennyi
kolléga és szakképzett személy együttműködésére van szükség a minőségi
kiszolgálás biztosítása érdekében. A biztonsági őrök, parkolóőrök, kertészek,
takarítók, mosodai alkalmazottak, anyagbeszerző, építőipari kivitelezői csapat,
uszodamesterek, csúszda indítók, szauna mesterek, felszolgálók, szakácsok,
konyhai kisegítők, masszőrök, gépészek, karbantartók az értékesítési és marketing
osztály munkatársai, a recepciósok, az úszásoktatók és táboroztatók, a számviteli és
hr munkatársak és az üzemeltetési vezetők is mind-mind azért tevékenykednek,
hogy Vendégeink elégedettségét elnyerhessük.

Gyógyító vizünk a Kevei Gyógyvíz

Magyarország, a gyógyvizek országa

Magyarország gyógyvizeinek azokat a magyarországi ásványvizeket nevezzük, amelyek fizikai tulajdonságai, vagy kémiai összetétele miatt gyógyító hatásúak, és számukra az ásványvíz, vagy a gyógyvíz megnevezést engedélyezték.  A magyarországi fürdőkultúra több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Az egykori fürdőépületek romjai, a freskók és a mozaikok is bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték, sőt használták is ezeket a gyógyforrásokat. Magyarország világszerte ismert gyógyvizeiről, amelyek turisztikai szerepe jelentős.


Kép: termalfurdo.hu
 
A gyógyvizeket hőmérsékletük alapján, 30 °C alatt hideg, az ezt meghaladókat meleg víznek (hévíznek vagy termálvíznek) nevezzük. A mélyfúrású kutak vizét csak akkor nevezzük termál- vagy hévíznek, ha hőmérséklete meghaladja a 30 °C-ot.
 

Ráckeve természeti kincse, a Kevei Gyógyvíz!

1973-ban az olajkutató vállalat olajkutató fúrásokba kezdett a területen, mely helyett termálvíz tört fel.  A kút körül kialakított beton teknőben előszeretettel mártóztak a helyiek és sorra fedezték fel a fürdőzés gyógyító hatásait.  1975-re a Vízügyi Vállalat beruházásában megépült a termál strand 2 db ülő és 1 gyermekmedencével.

Az Aqua Land területén található kút 1040 m mélységből feltörő 47 Celsius fokos gyógyhatású termálvizét az ÁNTSZ keretein belül működő Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság – tekintve, hogy a víz hőmérséklete eléri a meghatározott 30 Celsius fokot és ionösszetétele az 1000 mg/liter határértéket meghaladja – termális ásványvízzé, majd a 2007. év folyamán lezajlott hosszú kutatómunka és laboratóriumi vizsgálatok alapján 2007. december 06-án gyógyvízzé nyilvánította. A ráckevei gyógyvíz a nátrium magas hidrogénkarbonát tartalma, hőfoka miatt mozgásszervi problémák esetén nyújt segítséget.



Fürdőnk két gyógyvizes medencével várja Vendégeit. A III-as számú kültéri medencénk évszaktól függetlenül egész évben elérhető, de természetesen a Fedett Fürdőben is található egy gyógyvizes medence, mely élmény elemekkel - tangentoros vízsugárral, vízköpőkkel, buzgárokkal - gazdagítja a gyógyvizes pezsgést. 


III-as kültéri gyógyvizes medence, fűtött köntöstárolóval

Kapcsolódó gyógyászati szolgáltatásaink a balneoterépia, a víz alatti vízsugármasszázs és a víz alatti csoportos gyógytorna. 


Fedett Fürdőnk gyógyvizes élménymedencéje
 

Gyógyvíz, a természetes gyógyír

A napos időben érdemes a  gyógyfürdők kültéri medencéiben fürdeni, mert a napsütés hatására a szervezetben D-vitamin keletkezik, ami nélkülözhetetlen a kalcium felszívódásához, ami pedig a csontok erősödéséhez szükséges. Ha a szervezet D-vitamin-szintje alacsony , akkor a bevitt kalcium  10-15 százaléka képes csak felszívódni. Speciális bioenergetikai információ-hordozók a gyógyvizek és a tengervíz (sőt a barlangok is), melyeket a megfelelő gyógyvíz-kúrák során alkalmazhatók. A különböző összetételű gyógyvizek különböző betegségek, terápiák alkalmazását teszik lehetővé, de nem minden gyógyvíz alkalmazható minden esetben!

Hogy milyen összetevőkkel rendelkezik gyógyvízünk, milyen panaszok és betegségek gyógyítására alkalmas, megtudhatják a következő linkre kattintva:  http://aqua-land.hu/Kevei_Gyogyviz.html. Gyógyuljon OEP támogatással! A fontos részletek itt: http://aqua-land.hu/Aqua_Spa/Gyogyaszat.html
 
Forrás: Wikipédia, aqua-land.hu, utisugo.hu, gyogymodok.bioenergetikus.hu